Üvöltő Farkas
(Reaw ‘szülő ismeretlen, nevelő apja után vezetékneve: Cordel’)
Hűvös éjszaka a legalkalmassabb a legendák felelevenítésére, főleg ha van egy jó bárd a társaságban. Itt
-Nah még egy sört és nekikezdek – csattant fel a bárd, és azzal elé vágtak egy jó nagy korsóval had csinálja amihez ért.
Jól meghúzta a korsóval, majd óvatosan lerakta maga mellé nehogy valaki elvigye. Ölébe vette hangszerét mint legféltettebb gyermekét és nekikezdetett.
A Törzs
Észak-Ynev. Süvítő szél tép a sziklák között, hóval fűszerezve. Fülnek is bántó zaj, moraj. Ereszkedni kezdtek Pidera hegység magas hó oszlopai. Fehér halálként, megállás nélkül fordít mindent magaalá.
-Sose volt még ilyen vihar a falunkon. – halkan tudatosítja a többiekkel az öreg. – A viharba az anya fájdalma van aki most hozza világra gyermekét! A gyermek tomboló ereje közeleg felénk… érzem!
-Mit tehetnénk Mindentlátó? – szólalt fel a legfiatalabb.
-A gyermeknek meg kell születnie, a falunknak pusztulnia kell!
Néma csend lett urá a négy blöcs között. Az öreg lehunyta a szemét. Felemelte a jobbkezét. Görbe mutatóujjával északra bökött, magától balra.
-Hótenger… - motyogta egész halkan - hótenger…
Mogorván ráncolta a szemöldökét második legöregebb blöcs.
-A falut nem hagyom veszni – Miközbe tüdeje hevesen pumpálta ki mellkasából a szavakat felpattant és kirohant az átokidőbe.
Senki nem reagált rá. A házikóban pislákoló fáklya mindenki arcára festette a sápad sárga színt. Ők bele törődtek…de volt aki nem.
-Lawarys! Hova ilyen sietősen? – érkezett a hang a második öreg mögül. – Vonuljon fedezékbe inkább ilyen istentelen időbe!
-Törődj a magad dolgával kovács! – förmedt a jóakaróra, tudatosítván vele, nincs joga egy bölcsnek parancsolni.
Folytatta útját a nagyházhoz…
A megmentő
Nagy fájdalmakkal küszködött az anya. Ökölbe szorított kezével tépte a medve bőréből készült takarót. Az apa szúró tekintettel markolta kardját – bárcsak vége lene már – Az ötödik blöcs készítette elő a szülést és látta el tanácsokkal a küszködő nőt.
Hirtelen vágodótt az ajtó és csapódott vissza. A második öreg jelent meg.
-Miért jöttél ide Lawarys? Boldogoluk egyedül. – dobta oda a másidok öregnek.
Válasz nem érkezett. Csak lassan besétált. Férfiu térdre ereszkedett.
-Áldásom hoztam asszonyodra, hogy enyhítsem fájdalmait. – szólt selymesen a második öreg és lassan közelített az asszonyhoz.
A férfi lassan felemelte tekintetét és figyelte az öreg mozdolatait. A nő homlokára helyezte a kezét. Egymás szemébe néztek. A nő nem veszítette el a szemkapcsolatot… lassan enyhült a vihar…
Köntöse alól rántotta elő a gyilkos pengét és szúrt. Keresztül döfte a nő torkát… a szemkontaktus nem szakadt meg…
Mindkét férfi ámultba esett. A férj gondolkodás nélkül rántotta elő kardját de támadni nem mert… csak az ösztönei törtek elő.
-Nem támadhatsz rám. Feletted állok és tudnod kell hogy amit teszek azért teszem hogy mentesem a te és falunk életét.
-Mit teszel Lawarys? – vonta kérdőre őt az ötödik blöcs – Fel kell metszenünk, a hasát különbe nem fogan meg a gyermek! Félúton reked és meg fog fulladni – Az asztal alá kaptot és egy finom pengéjű tűhegyes tört hozott elő hogy megkezdje a műveletet.
A férj lassan közeledett az asztalhoz.
-Megállj Tifis, nem hozod a gyermeket közénk, halált hoz fejünkre!
-Te nem hozhatsz ilyen döntést! Csak a mindent látó!
Felerősödött a szél a szobába és nyikorogva, lassan kitárult az ajtó.
-És én nem engedélyezem! – szólt a remegő hang az ajtóból.
-Bolond! – viharzott Lawarys – Megjósolod néped pusztolását és még hozzá is járulsz?
- Érzem halkul a vihar… a gyermek haldoklik – lehajtja a fejét a Mindentlátó.
-Józan eszed elette penész te vén bo… - Megszakadt a fájó visítozás és helyette halálhörgésbe kezdett Lawarys.
Egy érdes penge ágaskodott ki a torkából és a markolatát a bosszús apa szorongatta.
-Tifis hozd világra a gyermeket! – Tifis bólintott az öreg utasítására.
Férfiu született. Tifis tartotta kezébe és fordult a legnagyobb bölcshöz.
Ereszkedni kezdetek Pidera hó oszlopai…
-A férfiú megszületett, hatalmas ereje szívja felénk a fehér halált. Hótengerbe vész bűnös falunk. A gyermek tiszta ereje békét hordoz magába, olya tiszta mint és úgy dühöng mint a hótenger! A gyermek még nem tudja kordában tartani erejét így saját magára is veszélyt jelent. A fehér halál őt is megölheti. – mindketten kérdően néznek a nagy bölcsre – Felhasználom
Rátette kezét az újszülöttre aki folyamatosan ordított mint akit nyúznak.
-Tekerjétek be jó melegen, nem tudom sikerül-e elég messzire küldenem.
Mentálisan kirajzolódott az öregbölcs előtt Pidera alatt húzódó kiserdő. Már csak fizikálisan kell gyermeket eljutattni…
Tifis már alig bírta tartani a gyermeket. Már egy jó negyven perce koncentrált a Mindentlátó. Halk moraj közeledett feléjük észekról…
A lavina kegyetlen ütembe gázolt keresztül az ismeretlen kisfalun.
A vihár alább hagyot…
A megbízható
Macskaköves úton zötyögött két ló egy hajtó segítségével rozoga szekéren. Kora reggeli időben csak a kereskedők és a vakmerő kalandorok koptatják Erigow eme ösvényét. Az idős kocsis, erősen a szemébe húzta a sapkáját védve szemét az izó nap sugaraitol. Talán ez segített neki hogy észrevegyen az út szélén egy pokróc halmazt. Egyértelmű vezényszóval megállásra kényszerítette a két gebét. Lehuppant a szekérből és lassan megközelítette a célját. Váltakozó gondolatokkal a fejébe de nem csillapodó kíváncsisággal, lassan de biztosan odaért. Meg bögdöste lábával és érezte hogy valamit rejt a “csomag”. Legugolt hozzá és kezével kitekerte.
Egy szundikáló ember gyermeke szuszogott álom ittasan. Nagy gondolkodás volt ennek a következménye. Lehet ott állt vagy fertájórát is az öreg amikor végre eldöntötte hogy beviszi a közeli városba a gyereket és odadja egy bögyös asszonykának vagy talán még maga is fölneveli, úgyse volt még gyereke. Az utóbbi megoldás hamar kiszállt fejéből mikor a zötykölődésre fölébred gyermek az út további részét bömböléssel fűszerezte.
-Legyen átkozott az ég amikor hozzám súlytotta ezt a bestiát! – és még mondott cifrábbakat.
De végre oda értek és a város zaja elnyomta a gyermek sírását.
-Öreg! Mit hord magával a szekéren, tán Krán démonszülötte hogy így visit? – vonta kérdőre a kapu őr.
-Találtam kün útszélibe – azzal megragadta a gyermeket nyakánál és kiemelte mutatóba az őrnek – nem démon e.
Nagy csodálkozva nézett rá az őr de csak intett neki hogy ne tarts őt fel nagy munkálkodásába. “Belekötnek ezek fűbe fába” morgott magába az őreg.
Első álomása egy jó pofa sőr volt, aztán a kisérő a legközelebbi kocsmába. Már majdnem megfeledkezzet a gyermekről akit kocsijába hagyott. De már gondja nem volt a gyermekre, szőrén szállán eltünt, szuvenirnak a pokróc maradt…
Az emberevők
Kihiszi hogy léteznek? Mindenki. Ki látta már őket? Kevesen. De ha húsra éheznek humanoidokra fáj a foguk. Az tölti ki szánalmas pórban csúszó életüket hogy emberi vért isznak és a bőrüket élve nyúzák le róluk. Patkányfajzatok, elősködők.
Elvegyülve közlekednek. Nincs senki arcára írva hogy vegetáriánus vagy hogy mészáros. A városba nyüsgő sok ember számukra olyan mint a tyúkolba repkedő szárnyasok, de nekik vadászni kell az ínyenc falatokért. Falkába mint a farkasok. Páran bemennek városokba, általában éjszaka és elrabolják az ínyenc falatokat. Csak kis ideje kutátnak ebben a városban de máris az egyikük fülét megcsapta egy puhahúsú gyermek ártatlan síkolya.
Kocsma előtt egy szekérből szűrődik keresztül a fülnyílásába. Ahogy megpillantja a mesztelen gyermeket egy hatalmasat nyel. Tágra nyílt pupillái jelzik:”ez az ami kell nekem”. Gyorsan körbenézett majd befogta a gyermek száját és köntöse alá dugta. Megsietteti lépteit. “Nem bírom ki hazáig!” Vágja fejbe az ösztöne. Megtorpan, visszapillantva látja hogy egy koros ember támojog a szekér körül “az nem kell, túl pórhanyós” vetette el az ötletet.
Gyorsan beugrott egy közeli mély sikátorba hogy lakomájához hozzá tudjon látni nyugott körülmények között. Senkisem követte, körülnézett alaposan. “egyébként is megérezném ha követne valaki” buzdította magát az evésre. Tágra nyílt pofájábol elővillantak élesre reszelt fogai. Nem akarta nagyon tépni a húst…
Mintha valami nem stimmelne…
Nem hajlik előre a fej.
-Nehéz lesz nyílveszővel a torkodba zabálni Turdiz!
Akkor villant be az égető fájdalom a nyakába. Órdító fájdalmai között még odavetette.
-Áruló! – és ahogy ezt kimondta addigra a gyermek kihullot kezéből.
Az ismeretlen közelebb lépett hozzá a sikátor árnyékából. Lágyan közel hajolt hozzá.
-Megmondtam neked Turdiz,
-Démon!!! – hallota az ordítást háta mögül.
Ahogy oda kapta a fejét látta hogy egy megrémült kislány visit.
Nem volt választása, fogta a gyermeket és elillant…
Ahogy haladt a megbeszélt találkozó helyhez kivette a gyerek szájából a textílt de ahogy elkezdett visítani, vissza vonta cselekedét.
A falka
A farkasokra mindig vannak akik vadásznak. Tudnak a létezésükről és úgy vélik rossz amit tesznek…
Fákon lapulva és bokrokba mélyen megbújva készülnek és remélnek. A vadászok nem kalandorok vagy a rend becsületes védelmezői. Egyszerű család apák és olyanok akiktől a farkasok már áldozatot követeltek. Asszony nem lehet vadász!
Nicsak feltünt az első dög. Üres kezekkel de logo nyelvel. El is pilled kicsit. Ezek után folyamatosan érkeznek a többiek. Immáron már öt hegyesfogú társalgásának lesznek a vadászok szem és fültanui.
-Hol a vezér? – csattan fel a hosszőhajú lófarkas dög.
-Ő mindig késik. Turdiznak viszont nem szokása. – válaszolt a mellete álló.
-Ezúttal lebuktunk! Mondtam hogy ostobaság nappal!!! – vonyítottt ismét a lófarkas.
-Csak nyugodj le, a főnök bármeik percbe ideérhet. – a válasz ismét a mellete álló szurta hozzá – a főnök közeledik és mindjárt tisztáz mindent!
“A főnök, a nagy préda” indult el a verejték a vadászok homlokán.
Hirtelen csend uralkodott el a farkasok között. Az egyik suttogni kezdett a többieknek. Rossz előjel. Pásztázni kezdtek a szemükkel, hisznek a szimatuknak…
Ebben a pillanatba lihegve közeledett feléjük a falkavezér.
Mindanyian oda szegezték figyelmüket. Kisvártatva oda ért. Kikapta öléből a zsákmányt és odadobta az egyik emberének.
-Vegyétek le a köntösöket, nincs már rá szükség – mondta a vezért lihegve – Rejtsétek el ahova kell. – Ahogy ezt kimondta hirtelen megcsapta az orrát valami mámorító illat.
-Állj! – hirtelen gondolta meg magát, mikor már mindenki levette és összehajtogatta a sötét köntösöket. És pásztázta a bokrokat fákat.
Pásztázta míg az egyik fáról hirtlen egy nyilveszső csapott felé. Reflekszből hátra esett és a nyílvesszű földbe szúródott. Bokorból, fakoronából rajzani kezdtek feléjük a tűhegyes vesszők. Ugráltak szét. Első lővés, könnyen kitaposott bőrvérten akadájtalanul hatolt keresztül. A második löves talán lenyisszantott egy fülcimpát de a végtelen messziségbe haladt tova. Harmadik loves lesántította a vézret. Negyedik löves ötödik löves hatodik löves… kilenc löves pár segmens alatt és hároman máris a földön voltak. A lombok küzül, megtörve a rendet, négy bátor harcos rontott rá a három túlélőre.
A túlélők a vezért látták amint kitépi a nyílvesszőt vérző végtagjából és ugyan azzal a mozdulattal kardot rántott. Felsorakoztak a vezér mellé mint büszke harcosok kardhüvelyüket megkönyítve a tehertől.
A négy vadász megtorpant térdre ereszkedett, szerszámíjatt vállhoz illesztette, célzott és lőtt. Mind a négy találat a vezért tarkította. Hátra vágódott a nagy csapástól és mellkasából négy fácántollal díszített bot emelkedett ki. A másik három órdító haragba tört ki. Nem volt már idő újra töltenni. Elhajintották a távolsági fegyvert és kardot rántottak.
A dögök rutinosak és precízek, a vadászok közelharcba védtelen bárányok. A fakrasok támadtak bárányok hátrálta. Kiverte az egyik megszeppent kezéből a dög a kardot és visszakézből deréktájt mély vágássat ejtett. Ezalatt az egyik vadásznak sikerül fellöknie az ellenfelét. Ahogy bevitte volna a végzetes támadást odlalról kivált a lófarkas és félre taszította vadászt, közbe pedig bele mártotta kardját. Egyedül hagyták azonban harmadik társukat akit könnyü szerrel lekaszaboltak. Hat véres hulla és négy harcos a harc hevében éppen egymás szemét pásztázzák.
Az egyik vadász előrántott egy dobó tört és útjára indította a lófarkas felé. Csak arréb lépet könnyedén, a tőr útját nem törte meg semmi. A két farkas hirtelen támadásba lendült. Az egyik vadász előrelépett egyet majd a megfelelő pillantba becsúszott a két penge közé fedezve magát kardjával, az ifjabbik vadász gyorsan cselekedett és az megszabadította a lafórkast egyik terhétől. Jobb lábától… az persze órdított ahogy a torkán kifért, csatával már nem sokat törődött. Az utolsó farkasnak még siketült keresztüljuttatni az érdes fémet áldozata gyomrán. De a másik vadász lábánál megpillantotta a szerszámíjat. Felkapta, a bestia kihúzta a pengét, töltött, a farkas ezt észrevette, de már késő volt. Meglékelte a koponyacsontot a homlokán és
A legenda
-A többit már tudjátok – mondta a mesélő és visszanyúlt a korsójáért.
-Nem. Nem tudjok folytasd! – szólt közbe az egyik katona.
Nagy sóhaj követte ezt a hozzászólást a bárd részéről de azért folytatta.
-Ezt a legendát Erigow adta át nekem, van ki hiszi van ki nem. Van aki látta, tanuságot tett róla, van ki átnéz rajta. A gyermek innentől a vádásznál nevelkedett. Ő lett az apja. Lett anyja. – Végig pengetett a gitárján – És ez Üvöltő Farkas legendája. Amikor vonyítva, üvöltve haltak körülötte a farkasemberek, akkor lett utoljára megmentve a haláltól. Inenntől kezdve normális életet élt, amilyet élhet egy kalandozó.
-Elég ostoba név! – dülöngélve közzé tette az egyik éppen arra járó katona.
-Nem ez az eredeti neve! Ezt a legenda húzta rá, az eredeti nevét nem árulhatom el nektek. Túl sokan erednének nyomába.
-Tehát még él? – csodálkozva büfögött közbe egyik zsoldos.
-Fiatal még a legenda, mintahogy ő is. Meséljétek és adjátok tovább a legendát – majd hirtelen fölpattant. Kicsit megszédült, majd visszanyerte egyensúlyát – na megyek barátaim!
-Hééhééé de hát még mesélhetnél! – kiabált utána az egyik katona, de addigra már a lovára feldobta magát.
-Hagyd had menjen, ezek csak összehordanak mindent hogy cserébe berughassanak Megkapta fizetséget, köszönjök a mesét, jó utat szerencsevadász! – kapta fel a vizet az egyik.
-Így teszek! – dobta oda nekik a szavakat a lóról és elindult az éjszakába.
A kocsma
-Nahát kit látnak szemeim! – boldog ittasan hangzott hátam mögül egy ismerős hang. Mikor odafordultam már fel is ismertem. – Meg se ismersz?
-Dehogynem, de mostmár lassan az egész kocsma tudni fogja hogy ismerlek – kicsit morogva szurtam oda neki. Rossz napom volt.
-Rossz napod volt? – Na tessék ráhibázott.
-Tudod hogy mindig ilyen a kedvem.
-Az is igaz. – mosolyogva elhajtota a fejét tőlem – És merre haladsz tovább Üvöltö Farkas?
-Mondtam már ezerszer ne hívj így! Nem vagyok Üvöltő Farkas! – Mindig ezzel jön nekem, átkozott régi barátok.
-Na na, tudod hogy gyerek korunk óta együtt lógtunk míg te fogtad a táskád és legszentebb fegyvered. Emlékszem, egy bárdnak jó a memóriája, éppen 18 éves voltál!
-Azóta már 4 év eltelt és mégis gyakran össze kuszálódik a sorsunk kedves Weldis… - nem szereti ha kedvesnek szólítom, gondoltam visszavágok!
-Kedves a tudod kit e bitang birka tolvaj!
-Ne emlegesd fel a múltat, abba különben is mind ketten benne voltunk. – régi gyermekori ostobaság, loptunk két birkát. Csak azért hogy felidegesítsük a goromba öreget…
-áhhh régi szép idők! Hogy megy a kalandozás azóta kedves Reaw kollega. – én se szeretem ha kedvesnek szólítanak…
-Pénzem van, és még életbe vagyok…
-Büszke lehetsz rám barátom. Ma ismér öregbítettem hírneved a harcosok körébe!
-Ha ebből megtudsz élni, de remélem nem kötöd az én nevemhez!
-Természetesen nem! Az a baj barátom hogy vak vagy és túl önfejű, ez a legendát bizonyítja! Nem tudsz mást magadról csak hogy Erigow városába nőttél fel és aki felnevelt az a Fakras Vadászok klánjának a vezetője volt, ő maga is elmondta hogy akkor talált ott rád!
-És mi bizonyítja a sok sületlenségedre amit összehordtál előtte!
-Barátom, vannak kapcsolataim – már szinte deszkával püfölte a mellkasát a büszkeségtöl – Beszéltem az öreggel aki megtalált téged!
-Na és?
-Megtalálták a szülőfalud Reaw! Pidera hórengetege alatt!
-Ezt a beszélgetés már két éve lezártuk!
-De nem találsz magyarázatot rá te sem! – kezdi előröl – A falut ellepte a lavina, olyan messzire nem haladhat lavina. Ezzen ámult mindenki! A hó elnyelte a falut majd elolvadt. Én is megjártam azt a helyet, és 2 éve összeállt a kép, te vagy Üvöltő Fakras!
-Mindig is szépen tudtad kavarni a dolgokat és szép mesékkel kitudtál húzni a csávából a szüleim előtt, de többet nem akarom hallani tőled ezeket és ha össze futok veled ne kezd megint bizonygatni nekem – fáradság lett urá rajtam és az a pár pohár bor – Csapos, a szobám kulcsát!
-Jól van Reaw, szép almokat. – meglepően el is illant és leült egyik asztalhoz.
Végre alváson a sor, remélem kialszom holnapra ezt a hasogató fájdalmat a fejemből…
A döntés és a vele járó sors
Nyugodtan indult a reggel. A saját tempómban sikerült felöltöznöm és megmozsdanom. Fizettem és távoztam.
Erigow adott nekem életet, lehet kitaszítottak valahonnan de élek és Ynev rám vár. Sok emlék köt ide. Töviröl hegyire ismerem. Sose volt itt izgalom vagy kaland. Amióta elhagytam szüleim alig tudtam összekuporgatni az élelemre valót. Csak a szerencse sodorhatta hozzám késő éjszaka azt a négy kétbalkezes banditát pár ezüstel a zsebükbe. De érzem ez a nap mérföldkő! Elébe megyek sorsomnak!
Isten veled Erigow és Isten veltek halott barátaim kik szolgálták vagyonom! Az élőknek úgyse fogok hiányozni…
Kommentek